Kontakt-díj
A PUMUKLI Ifjúsági Szabadidős és Sport Egyesület és Kőszegi Dániel magánszemély 2001-ben határoztak úgy, hogy létrehozzák a Kontakt-díjat.
Az alapításkor még úgy gondolták, hogy olyan fiatalok kaphatják meg a Kontakt-díjat, akik a tanulás mellett, más helyen is kiemelkedő teljesítményt értek el.
Azonban 2005-ben úgy változott az elképzelés, hogy ne csak tehetséges fiatalok kaphassák meg a díjat, hanem ifjúsági szervezetek, illetve a fiatalok által fiataloknak készített műsorok, kiadványok szerkesztőségei is.
Akkor nézzük, hogy eddig kik részesültek a Kontakt-díjban:
2001- Győrfi Anna musicalszínésznő, aki a Varázshangok Gyermekkar Alapítvány musical csoportjának tagja volt. Jelenleg az Operett színház musical studiójába jár.
2002- ebben az évben a zsűri nem tudott választani a két nagyszerű jelölt között, így mindketten kaptak Kontakt-díjat
Péter Noémi- aki a Vasárnap sziget c. Takács Vera által rendezet adásban volt műsorvezető. Segédszínésznőként is szerepelt a Budaőrsi Játékszínben.
Aczél Réka a legendás Kölyökidő egykori sztárja. Manapság az MTV-n futó Főtér műsorában láthatjuk.
2003-ban a díjat a Képben vagyunk műsorában élő egyenes adásban adta át Kőszegi Dániel Schneider Viktóriának. Ő is a legendás Kölyökidő egyik sztárja.
2004-ben nem osztottuk ki a díjat, hisz 2002-ben ketten is kaptak, ebben az évben pedig nem találtunk megfelelő jelöltet.
2005- itt fordult elő, hogy a díjazott nem egy tehetséges fiatal lett, hanem egy ifjúsági műsor. Mégpedig a 12+ szerkesztősége. Az ifjúság objektív tájékoztatásáért ez volt a hivatalos indoklás.
S, hogy mit hoz a jövő? Ki lesz 2006-ban a szerencsés nyertes? Hogy neked lenne jelölted? Ha van ötleted, szimpatikus valamelyik ifjúsági műsor, vagy ismersz tehetséges fiatalt akkor ne habozz. Küld el a jelölted nevét a kdmarketing@freemail.hu címre.
Úgy gondoltuk, hogy 2006-ban átadjuk a Közönség díjat is.
Kőszegi Dániel zsűri alelnök, Pállya Sandra zsűri elnök
|